A harmadik közbeszerzés sikerrel zárult, ezúttal ugyanis a kiírást nem támadták meg. A Duna-Tisza Közi Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Projekt keretében megvalósított létesítmények üzemeltetésének jogát 20 évre az Alföld Konzorcium szerezte meg.
Érvényes és eredményes lett a regionális program üzemeltetői tendere. Az eredményről szóló hivatalos tájékoztatót a jogszabályoknak megfelelően olvashatják.
Bezárt az utolsó, a környezetre és az emberi egészségre veszélyt jelentő hulladéklerakó. Folyamatosan épülnek a modern, környezetbarát létesítmények, addig azonban a hulladék 20 százalékát az eddiginél távolabb kell vinni.
Földi László, a Gesztor önkormányzat polgármestere és a nyertes konzorcium vezetői ünnepélyes keretek között aláírták az Duna-Tisza közi nagytérség regionális szilárdhulladék gazdálkodási program üzemeltetői szerződését. Ezzel az aktussal új fejezet nyílt a regionálisan együttműködő partnerek között.
A Duna-Tisza Közi Nagytérség hulladékkezelési programjának keretében épített számos új hulladékkezelő létesítmény létrehozásával bezárásra kerültek a régi, korszerűtlen hulladéklerakók és szemétbányák.